Ösztönösen imádok rajzolni. Így születtem, nem tehetek róla. Amióta csak az eszemet tudom, rajzolok: hol az emberek sokszínű vonásait, hol a tárgyak rezdületlenségét. Így ment ez megállás nélkül, míg egy napon, két portré közé becsúszott egy A betű is. Aztán egy B. Majd sorra az ábécé összes alkotóeleme. Kanyarintottam, íveltem, gyakoroltam a betűtípusok írását, amikor csak lehetőségem volt rá. Számomra is felfoghatatlan, különleges kapcsolat alakult ki a betűk és köztem. Pedig akkoriban még azt sem tudtam, hogy ezt a kötődést nevén is lehet nevezni, ráadásul egy komplett szakma épül rá.
Utólag látom csak én is, hogy ennek az intuitív gyakorlásnak mekkora jelentősége volt. Talán, ha hinnék a véletlenekben, azzal magyaráznám, de igazából teljesen mást gondolok:
így kellett lennie.
Megértettem az üzenetet, és meg sem álltam a kalligráfiáig! Amikor elmélyültem ebben a csodás hivatásban, akkor eszméltem rá arra is, hogy egy kézírást mennyire szenvedélyessé lehet varázsolni, ráadásul úgy, hogy annak hangulata, igaz története legyen.
Imádom, hogy az életben mindig utat tör magának az, aminek kell. Hogy végeláthatatlan lehetőségeket kínál! Ehhez pedig nem kell más, mint egyrészt nyitottnak lenni, majd hinni, hogy annak, amit igazán szeretünk, annak helye, fontos szerepe van az életünkben.
Szerintem ez nagyon klassz, ahogy az is, hogy ezt a tudást másokkal is megoszthatom!
De ami még ennél is sokkal fantasztikusabb: amikor lépten-nyomon a saját írásommal találkozom. Ott vagyok az üzletek kirakatában, a kávéházak falán, egy-egy cégtáblán, az üzenőfalakon!
Kicsit olyan, mintha mindannak részese lennék én is, ahova csak letettem a kézjegyemet.
Na, ez az igazán menő!
Én pedig épp így szeretem!
Akikkel együtt dolgoztam




